Előrejelzés

Kiváncsi vagy az előrejelzésekre?

A napjegyed szerinti előrejelzést olvashatod itt.

Igazán pontos prognózis csak a saját, személyreszóló horoszkópból állapítható meg!

Szerelem 2009

A mélyen megélt testi-lelki szerelemből 2009-ben is erőt, energiát meríthetünk.
Mivel az idei év uralkodó bolygója a Mars, több tüzet hoz a szerelmi életünkbe is, mindannyiunk érdeke, hogy agressziónkat, erőnket úgy tudjuk érvényesíteni, hogy önmagunk és környezetünk javára szolgáljon. Erre a szerelmet ajánljuk: Szeretkezz, ne háborúzz!

A tüzes jegyűek próbáljanak a partnerükre jobban odafigyelni, a víz jegy szülötteinek itt az alkalom, hogy kifejezzék partnerük felé, hogy mire vágynak, a föld elemhez tartozók próbálják meg elengedni magukat, a levegősök pedig kis romantikát vigyenek a hétköznapokba.
Minden jegynek tartogat hirtelen változást az idei év.

Kos:

Az erős akarattal rendelkező Kosokra sok megpróbáltatás vár más életterületen, ezért a szerelemben megélt harmónia feszültség-levezető lesz számukra és megújuló erőforrást jelent.
Az indulatok elsodorhatják és kritikus helyzetet hozhatnak létre!
A szerelem csak egy határig terhelhető! Erre mindig figyeljünk!

Bika:

Sok jót remélhetnek az év első felében. A biztonságvágyuk kerül próbatétel alá. Ne féljenek változtatni a párkapcsolatukon, legyenek bevállalósak, nem fogják megbánni! Ellenkező esetben az év második felében sajnálni fogják, de akkor már késő lesz!
Bátraké a szerencse!

Ikrek:

A mindig pörgő ikrek otthonuk biztonságát kockáztathatják egy kis kalandért, mérlegeljék időben, hogy mit mi ér meg.
Vállalják be az állandóságot, olyan értékekre lelhetnek, melyre nem is gondoltak!

Rák:

Ne gyötörje magát partnere fejetlenségei miatt. Fejezze ki nyíltan az igényeit, ne húzódjon vissza, merje önfeledten kifejezni és követni intuícióját a szerelemben is!
Meg fognak lepődni a kiállásán! Legyen Önérvényesítő!

Oroszlán:

Az optimizmussal teli oroszlánok nagyvonalúak, jólelkűek. Az idei évben a szerelem, pénz, csalódás összefonódhat. Megfontoltságuk és tekintélyt parancsoló megjelenésük talán nem ad lehetőséget a pénzére utazóknak! Legyen körültekintő!

Szűz:

Ha a jegy második felében született, partnerkapcsolata fordulópontra érkezett.
Gondolja át mi volt fontos ebben a kapcsolatában és meg tudna újulni ebben a kapcsolatban partnerével együtt vagy a szabadság új lehetőségekkel kecsegtetné? Tisztázza előbb saját magában, utána döntsön!

Mérleg:

Minden esélye megvan egy kellemesen induló, felhőtlen, romantikuskapcsolatra. A nyárra sajnos kiderülhet, hogy a felhőtlen szárnyalás vége egy józan földre szállás. Inkább tervezzen nagyméretű tengeri luxushajózást! Mély érzelmeket átélni érdemes bármi áron!

Skorpió:

Ha tud tanulni a múlt hibáiból és nem a saját sebeit nyalogatja, akkor a szerelemben új dolgokat fog megtapasztalni. Meg fog lepődni, hogy ha nem saját szomorúságával foglalkozik, pozitív események színesítik az életét. Ha a hozzáállása változik, a világot érzi megváltozva!

Nyilas:

Óriási kalandvágya most is irányítani fogja. Sok szép utazást élvezhet szerelmével, tengeri nyaralás, külföldi utak sorozata ígérkezik. A tervekhez a költségvetéssel is számolni érdemes és jól gondolja meg, kalandjai alatt kire bízza anyagi ügyeinek intézését!

Bak:

Racionalitását a szerelemben sem fogja elveszíteni. Hosszabb utazás vagy továbbképzés fordíthat a megszokott életítéletén, gyökeres változások ideje jött el. Szerelme és társa fog ennek a legjobban örülni. Változni érdemes!

Vízöntő:

Az önmegvalósítás, a túlzott önmagára figyelés könnyen elrabolja minden szabadidejét. Ezt partnere nehezen fogja viselni. Szétzilálhatja a legszebb szerelmet is a sok hajtás, a stressz. Több időt fordítson a közös pillanatok előkészítésére és eltöltésére. Érdemes, mert nem jó este későn egyedül bedőlni az ágyba és másnap kezdeni elölről! Hogy ne így legyen, most még tudna változtatni.

Halak:

Több dolog van érlelődőben és eljön az idő, hogy felvállalja. Ilyen egy titokban, lassan érlelődő szerelem és a szerelem legnagyobb ajándéka a gyerek. Vállalja be, hogy nem a világ elvárásainak él! Érdemes!

XHTML | CSS | webdesign: BZ | tárhely: deployis.eu | Ezoterika.wyw.hu